Minden :D

Szakítás

                                Mindennek vége.......


Egy kis bevezeto:

Késo délután járunk, és egy kollégiumban két lány filmet néz.
Egy olyan filmet, amely televan romantikával, szerelemmel, csalódással.
Egy olyan filmet, amelyen minden ember sír, akiben egy cseppnyi érzelem is rejlik!
Egy olyan filmet....amit szakítás után még nagyobb könnyhullatás tetoz meg!
 Innen kezdodik:

„Filmet néztünk...itt nagyon sírtam.
És tudtam, hogy egyre közeleg az ido, amit órák után, kutyafuttában beszéltünk meg.
Még mindig könnyes volt a szemem, mikor csörgetett.
Összeszedtem magam és lebaktattam.
A szívem a torkomban dobogott, a szememet elhomályosította a könny,
lépteimet megingatta a félelem. Aztán odaértem hozzá, o felállt a helyérol.
Épp hallható hangon megkérdeztem, hogy hol legyünk, o magabiztosan, de engem követve,
halkan válaszolt, hogy: Ülj le! Leültem ez egyszemélyes fotelbe, a jobb szélére húzódva,
míg o a fotel karfarészére telepedett.
Gyengeségem miatt nem mertem rá nézni, mert tudtam, ha megteszem,
egészen biztosan hangos zokogásban törnék ki.
Így zavartana körmeim piszkálgatva, könnyes szemmel azon tunodtem,
hogy még pár másodperc és megölelem....visszaszámoltam:
14, 13, 12...2, 1....nagy levegot vettem és cselekvésre mozdultam,
mikor o csúszott le hozzám és mohón és szorosan átölelt,
pont úgy, ahogy eddig mindig is tette. Fájt, iszonyatosan fájt és azt gondoltam,
hogy ez nem történhet így, ennek nem így kell véget vetni!
Magamhoz szorítva sírtam, elobb hangtalanul, majd egyre hangosabban.
O nyugtatott volna, de a hangjára még erosebb sírásba kezdtem,
és csak sírtam... és sírtam...nagy levegot véve és szuszogva.
Az orrom megtelt a sírástól, papírzsepit vettem elo a jobb kezemmel,
széthajtogattam és kifújtam az orrom, de mind ezt még mindig csak egy kézzel.
Mindezt azért, mert úgy gondoltam, hogy csak most utoljára ölelhetem meg,
hiszen a kérésem csak egyetlenegy ölelés volt, így nem mertem elengedni!
Kavarodott bennem az érzések hada: haragudtam, gyűlöltem, sajnáltam és szerettem,
s mindezt egyszerre! Az eszem azt súgta, hogy hagynom kell,
de a szívem erosen tiltakozott ez ellen! És mikor pillantást szerettem volna vetni rá,
az arcára, a szemére, felemeltem a fejem, de o gyengéden még is visszahúzta magához,
s közben puha arca az enyémhez simult. Újabb emlékek, ismételt zokogás.
Vajon o is elejtett 1-2 könnycseppet, vagy, csak nem mert a szemembe nézni,
félt, fájt neki? Kérdések melyekre nem tudom a válasz.
S az óráknak tuno sírás és hallgatás után, megkérdezte,
hogy mit akartam megbeszélni vele...de egy hang sem jött ki a torkomon,
megráztam a fejem és válaszolt magának egy : semmivel. Megszorítottuk egymást,
majd kisebb ido elteltével rákérdezett, hogy biztos nincs-e valami,
amit meg kellene beszélnünk. Ismét ráztam a fejem, és a kérdésének másodszori
ismétlése után csendben maradtam. Eltelt az ido, lassan mennie kell...,
aztán végre sikerült kipréselni egy szót magamból: Miért? A válasz egy egyszeru,
sajnálattal és megbánással teli: Nem tudom! Ismét hangosabb sírás tolem,
de... most már tényleg készülni kell menni..., Ne, ne hagyj itt! Kérlek!
Azt mondta mennie kell, mire én: Nem akarom!
És a két kezemet összekulcsolva szorítottam és sírtam.
A következo kérdésemre azt hinné az ember, hogy már belenyugvásból kérdeztem, de nem:
Meddig? A fájdalmas válasz: Nem tudom!
(sírás)...Csak azt tudom, hogy szeretlek!...és ne okold magad ezért,
mert itt csak én vagyok a hibás!... Menny fel és pihend ki magad, rendben!?
A válaszom meglepoen magabiztos és váratlan volt:
 NEM!, o: Miért? ...de én ismét csak szótlanul szorítottam...majd,
most már tényleg mennie kell, de az összezárt kezem hatodszor is maradásra kényszeríttette.
Aztán muszáj volt, el kellett engednem! Fájt, mintha most tényleg soha többé nem láthatnám!
S a gondolataim úgy röpködtek egyik a másika után, hogy a fejem is belesajdult!
-...Azt mondta nem tart soká!.., Szeret...tudom, hogy szeret!
...Biztos, hogy nincs örökre vége...csak most pihenünk... és ha nem látjuk egymást,
akkor jobban hiányzik a másik....ugye hiányozni fogok neki?
Hogy fájhat valami ennyire?- Az utolsó ölelés, egy sóhaj, fájdalom,
könnycseppek...és ez csak a kezdet, ha nem leszek elég eros, nem fogom kibírni,
súlyos fájdalom mar...folyton...mindig...de nem várhatok
örökre Rá...el kell fogadnom a rideg tényt: Már mindennek vége! ”

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat